Boldog Gizella Társulat
Mottónk-jelmondatunk: Szent Pál apostol Első korinthusi levele, 13. fejezete "A szeretet himnusza".
Mielőtt csatlakoznátok hozzánk vegyétek elő a Szentírást és olvassátok el, vagy a YouTube-n meg is hallgathatjátok.
A Boldog Meszlényi Zoltán Templom Szent Adalbert termében, szerdánként kora délután (14 órakor) jövünk össze, mi idős testvérek, nyugdíjasok vagy egyedül élők.
Örömmel és vidáman segítjük egymást a napi életünk megélésében, asztalt terítünk, közben beszélgetünk. Az általunk hozott finomságokat elfogyasztjuk, majd folytatjuk a beszélgetést, amibe mindannyian bekapcsolódunk. Meghallgatjuk egymást, ami által feloldódnak nehézségeink - ha vannak -, melyek így örömre és vigasztalásra találnak.
Buzdítjuk egymást, nem kesergünk. Nálunk nincs kesergés! Örülünk az éveknek, ami a Jóisten ajándéka. Az elfogyasztott étkek után kimegyünk a templomba és Rózsafüzért imádkozunk. Imádság után a Szent Adalbert teremben folytatjuk a beszélgetést a napi Evangéliumról és a könyörgésekről.
Összejöveteleinkkel az Egyházi Év ünnepeihez kapcsolódunk.
Élő és elhunyt Testvéreink névnapjait megünnepeljük, védőszentjeikről megemlékezünk, és védőszentjük napján a szentmise áldozat kegyelmét felajánljuk értük.
Kapcsolattartóink: Szabó Kati (mintzerszabo@gmail.com) és a Plébánia irodában Anikó (plebaniaaniko@freemail.hu).